Örökölt párkapcsolat - Hogyan hatnak szüleink a párkapcsolatunkra?

Hogyan hatnak szüleink és gyermekkori tapasztalataink a párkapcsolatainkra? Miért lehet az, hogy bizonyos helyzetekben újra és újra ugyanúgy reagálunk, vagy olyan párt választunk, aki mellett ismerős érzéseket élünk át? A párkapcsolati működésünket jelentősen befolyásolhatják korai kötődési tapasztalataink, a családban látott minták és az ezekből kialakult belső elvárásaink.

Tabula rasa: latin kifejezés, melynek szó szerinti jelentése, tiszta tábla. A kifejezést kezdetben empirista filozófusok használták az emberi elme születéskori tisztaságának kifejezésére (tisztaság alatt ők a tudásmentességet értették, és vallották, hogy minden tudás, eszme, idea lényegében a születés után, fokozatosan íródik az elme „táblájára”). 

A tabula rasa koncepció később más tudományterületeken, így a pszichológiában is megjelent. Hogyan alakul ki a minket körülvevő világról, a szűkebb környezetünkről és azon belül kapcsolatainkról szerzett tudásunk? Tényleg minden a születésünk után íródik és valóban egy hófehér, tiszta lappal indulunk? Magányos szerzők vagyunk vagy vannak írótársaink? A megírt sorok hogyan hatnak életünk különböző területeire, például párkapcsolatainkra?

Hogyan hatnak a gyermekkori tapasztalataink a párkapcsolatokra?

Ismeretlen ismerősök

Mit tud egy újszülött az őt körülvevő emberekről? A válasz könnyen adja magát: semmit az égadta világon, hiszen sosem találkozott még senkivel, az édesanyján kívül nem volt kapcsolatban senkivel.

Mégis, már a csecsemők között is megfigyelhetünk különbségeket annak tekintetében, hogy mennyire könnyen „melegednek fel” szociális érintkezések során. Mintha néhányuknak már ismerősek lennének az emberek, hiszen úgy „üdvözlik” őket egy-egy mosollyal, mint kedves barátokat. Ezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy bizonyos csecsemők szociálisabbak, nyitottabbak a kapcsolatteremtésre, míg mások visszafogottabbak, visszahúzódóbbak. Ezek a különbségek a veleszületett temperamentumnak köszönthetők, melyet elsősorban örökletes tényezők alakítanak. Lám, mégsem teljesen tiszta ez a tábla, mintha már kezdettől rendelkeznénk egy belső, öröklött iránymutatással emberi kapcsolatainkra vonatkozóan. Felmenőink első, kapcsolatainkra ható öröksége tehát ez: egy kezdeti, elemi, tudattalan működésmód. Mi történik ezután?

Milyen párkapcsolati mintákat hozunk a családunkból?

Egy minta mind felett!

A cikk írásának a pillanatában közel 8 milliárd ember él a Földön, ami egy mai ember számára potenciálisan 8 milliárd emberi kapcsolatot jelent, melyek közül néhány minden bizonnyal mélyebb lesz a többinél, akár párkapcsolat is kialakul belőle. Noha könnyen belátható, hogy mind a 8 milliárd találkozás beteljesülése lehetetlen, mégis olyan jó lenne valamiféle segítség, támaszpont, mellyel meg tudjuk nagyjából határozni, hogy kapcsolataink hogyan fognak működni. Jó jönne egy kézikönyv. Nos, még ha nem is írásos formában, de ez a személyre szóló útmutató létezik. Ennek alapját az úgynevezett belső munkamodellünk adja, melynek tartalmát az elsődleges gondozónkkal való kötődési mintánk képezi. Ezt a leírást vesszük elő lényegében mindig, amikor számunkra fontos kapcsolatokban, például párkapcsolatban vagyunk. Ilyenkor automatikusan előrántjuk azokat a koncepciókat, hiedelmeket, viselkedéseket a tarsolyunkból, melyek az első, legmeghatározóbb közeli kapcsolatunkban teljesültek, és kivetítjük őket az új helyzetre – hiszen egyszer már beváltak! 

Vegyünk egy képzeletbeli fejezetet egy kézikönyvből:

„Mikor kicsi voltam, a szüleim mindig támogatóan és elfogadóan, szeretetteljesen viszonyultak hozzám. Szeretetük akkor sem csökkent, amikor valami rosszat csináltam, ilyenkor is biztos lehettem abban, hogy biztonságban lehetetek velük. Ha segítségre szorultam, akkor támogattak. Úgy gondolom, a legtöbb ember ilyen, én pedig méltó vagyok az ő szeretetükre.”

Most pedig nézzünk egy más tapasztalatokról számot adó könyvrészletet:

„Kiskoromban gyakran nehéz volt kiigazodnom azon, hogy mi a jó és mi a rossz, és nehéz volt eldöntenem azt is, hogy én mikor vagyok jó, mikor vagyok érdemes a szüleim szeretetére. Habár kaptam tőlük támogatást, mellette gyakran visszautasítást is, amikor éppen, hogy közelségre, a szeretetre lett volna szükségem, így mindig bizonytalan voltam – vagyok – abban, hogy vajon más emberek hogyan viszonyulnak majd hozzám, ezért inkább óvatos vagyok, nehogy újra megsebződjek.”

Az első könyvtulajdonos párkapcsolatába minden bizonnyal bizalommal, és a szeretetre való válaszkészséggel fog belépni, tehát jó eséllyel képes lesz partnere számára szeretetet, gyengédséget adni, ugyanakkor nyitottan fogadni is a másiktól érkező gesztusokat. A második forgatókönyv sajnos nem ilyen „egyszerű”. Mivel főszereplője korai éveiben az inkonzisztenciát, a kiszámíthatatlanságot tapasztalta meg, párkapcsolatába sem lesz képes olyan természetes nyitottsággal érkezni, mint előbb említett társa, hiszen az ő tapasztalatai mások: légy óvatos, hiszen sosem tudod mi vár majd rád! 

Korai tapasztalataink, így belső munkamodellünk szerencsére hangolható, átírható, például új kapcsolatokban (akár gyerekkor során más, a nevelkedésünkben aktívan résztvevő személyek által) azonban az első tapasztalatok ereje igen erős, ha nem a legerősebb. 

Személyre szóló irományokkal ráadásul nem csak mi rendelkezünk: szüleink, nagyszüleink, dédszüleink is birtokolják privát forgatókönyveiket, melyeket kapcsolataik és kötődési mintáik által akár generációról generációra továbbadhatnak. Így lehetséges az, hogy egy-egy problémát okozó jelenség mögött akár hosszú-hosszú évekre visszanyúló mintázatot figyelhetünk meg, melyek (mindenféle szándék ellenére) szépen nőnek, nyúlnak a családfa lomboronájának terebélyesedésével.

Hogyan befolyásolják a kötődési minták a párválasztásunkat?

Ó, mondd, te kit választanál?

Korai tapasztalataink nem csupán a már létrejött kapcsolatainkra vannak hatással, de végső soron szerepet játszanak választásainkban is – például abban, hogy kit választunk párunknak. Az ismerőst, az olyat, amivel már találkoztunk, automatikusan vonzóbbnak és biztonságosabbnak tartjuk, így szívesebben választjuk – még akkor is, ha objektíven nézve nem lesz feltétlen számunkra „kellemes”, hogy újra és újra ugyanarra az ösvényre lépünk. Sématerápiás keretek között ilyenkor azt is mondhatjuk, hogy sémavezérelten választunk, azaz a jelen döntésében szerepet játszanak gyermekkori kapcsolati élményeink, melyek a múltban sebet, a jelenben pedig konlfiktust és nehézséget fognak okozni. 

Ahogyan a belső munkamodell, úgy az implicit kapcsolati elvárások, hiedelmek is megtalálhatók szüleink, nagyszüleink kézikönyvében is, így gyermekkori tapasztalataink által a mi működésünkben is megjelenhetnek.

Természetesen nem csupán a kedvezőtlen választások mögött állhatnak transzgenerációs minták: amennyiben szüleink forgatókönyve „rendezett volt”, s mi így kedvező példát szemlélhettünk, úgy jó eséllyel ezeket az elemeket fogjuk integrálni saját működésünkbe is.

Megváltoztathatók a gyermekkori minták?

Mit kezdhetünk a teleírt táblánkkal?

Noha a tabulank felett jó ideig valóban nincs kontrollunk, a minket körülvevő személyek anélkül írnak rá különféle igazságokat, hogy minket megkérdeznének, eljön az idő, amikor képessé válunk mi magunk is alakítani a sorokat. Ahogyan a sorok sem egyik napról a másikra íródtak, az átformálásuk is hosszadalmas folyamat, melyhez önismereti munkára van szükség, melynek végén egy másik könyv, s ezáltal egy más minőségű én, s ezáltal más minőségű kapcsolatok várnak ránk. A változás első lépése a felismerés, így amennyiben azt érezzük, hogy érdemes lenne figyelmet fordítanunk saját működésünkre, mert valamilyen tünetet, ismétlődő mintázatot veszünk észre (pár)kapcsolatainkban, bátran tegyük meg az első lépést, és amennyiben külső támogatásra van szükségünk, ne féljünk segítséget kérni! Ha úgy érzi, hogy párkapcsolataiban visszatérő mintázatokkal, kommunikációs nehézségekkel vagy kapcsolati elakadásokkal találkozik, a pszichológiai tanácsadás során ezeknek a működésmódoknak a megértésén is dolgozhatunk. Kapcsolatfelvételhez, kattintson a linkre!

Források: Vágyi Petra: Sémáink fogságában, Kulcslyuk Kiadó, 2021; Hámori Eszter és Horváth Júlia: A kötődés élményrétegei serdülő-és felnőttkorban (Magyar Pszichológiai Szemle, 2017, 72. 1/7. 107–126); Dr. Hadházi Éva PhD és Hajdu Ildikó: Múlt-és jelenbeli tapasztalatok összefonódásai a párkapcsolatban és az anyaságban (Psychologia Hungarica, 2014, II/1. 23–49.)